Vitányi István József

BerettyóújfaluKálvin tér 5.4. választókerület
2014 Jun. 12 21:35

A fenntarthatóságot szolgálja a bezárt hulladéklerakók rekultivációja

Befejeződött az a közel kétmilliárd forint értékű hulladéklerakó-rekultiváció Hajdú-Bihar megyében, mely 36 település 87 ezer lakosának életkörülményeinek javítását szolgálja. A projekt fő célja a felhagyott hulladéklerakók rekultivációja, az elmúlt 30-40 évben keletkezett tájsebek és a potenciális szennyező források megszüntetése volt.

A fenntarthatóságot szolgálja a bezárt hulladéklerakók rekultivációja


A projektzáró Berettyóújfalu határában, a szentpéterszegi út mellett volt, ahol a környező települések polgármesterein kívül megjelent Vitányi István, a térség országgyűlési képviselője, Bodó Sándor, a megyei közgyűlés elnöke, valamint a társadalmi és civil szervezetek vezetői is.
„Hajdú-Bihar megye több lépést is tett a hulladékgazdálkodás modernizálása érdekében az elmúlt években, a mostani projekttel fejeztük be azt a munkát, amit 2000-ben a Hajdú-Bihar Megyei Hulladékgazdálkodási Rendszer létrehozásával elkezdtünk” – mondta el Muraközi István, a Bihari Szilárd Hulladéklerakó és Hasznosító Társulás elnöke a pályázatról, amely a társulás településein található hulladéklerakókat segítetett visszaadni a természetnek.

Bodó Sándor a megye közel felét kitévő települések életét érintő beruházás jelentőségét méltatta, kiemelve, hogy a felnövekvő nemzedék iránt érzett felelősség vezérelte a projekt megvalósítóit. Vitányi István szerint eleget tettek a települések az uniós előírásoknak, amikor az itt élők egészségét, valamint a környezetvédelmet helyezték előtérbe a rekultiváció során.

A projekt végeztével sikerült a korábbi környezetszennyezési ártalmakat felszámolni, melynek eredményeként több mint 86 ezer lakos számára lett tisztább a környezet, csökkent a vízbázisok veszélyeztetettsége, nőtt a terület értéke, a jövőben pedig a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket sem árasztja el a szél által odahordott hulladék, melynek köszönhetően egészségesebb élelmiszer állítható majd elő.

Berettyóújfalu, Biharkeresztes és Püspökladány esetében pedig kétütemű rekultiváció valósul meg: itt első lépésben a hulladék átmeneti fedőréteget kapott, majd 10-15 évi tömörödés után következik a végleges lezárás.

A rekultivációt követően őshonos növényekkel telepítik be a régi lerakókat, az utógondozás pedig a tulajdonos önkormányzatok feladata. Így az ő kötelezettségük lesz valamennyi, az engedélyben meghatározott feladat elvégzése (például az illegális lerakás megakadályozása, a terület kaszálása, a monitoring kutak mintázása).

A beruházás bruttó 1 907 640 972 forintból valósult meg, melynek 85%-át az Európai Unió, a fennmaradó 15%-át pedig a magyar állam finanszírozta.
Kihirdették a „Számomra a környezetvédelem azt jelenti…” rajzpályázat eredményét is. A díjakat a zsűri elnöke – Muraközi István – és Vitányi István nyújtotta át. A 6-10 évesek kategóriájában 1. Szabó Lúcia, Igazgyöngy Alapítvány, 2. Laska Melinda Barbara, 3. Dürgő Szilvia, Széchenyi Tagiskola. Különdíj: Bodnár Kíra Hanga, Matolcsi Antónia, Németh Hella, Széchenyi Tagiskola.

A 10-14 évesek kategóriájában 1. Házi Karolina, 2. Zsigmond Róbert, Igazgyöngy Alapítvány, 3. Varga Nikolett, Zsákai Kölcsey Ferenc Általános Iskola. Különdíjban részesült Kállai Réka, Széchenyi Tagiskola.

Kép és szöveg: Nyírő Gizella

Vitányi István József

Berettyóújfalu, Kálvin tér 5.
eseménynaptár